BMSK Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt.

Tüskecsarnok

Tüskecsarnok

A Tüskecsarnok és uszodakomplexum befejezése

A versenysport és a szabadidős sportélet új budapesti fellegvára lehet 2014 tavaszától a lágymányosi Tüskecsarnok. A létesítmény központi, 4000 fős nagyterme hazai és nemzetközi sportesemények, kulturális rendezvények, így koncertek és kiállítások helyszíne lehet. A föld alá süllyesztett kisebb „munkacsarnokokat” pedig edzésre, felkészülésre használhatják a profi versenyzők, valamint a diákok és egyetemisták. Rajtuk kívül a sportos kikapcsolódásra vágyó szabadidős sportolókat – különös tekintettel a főváros XI. kerületének lakóira – is várja majd a Tüskecsarnok, amelyben helyet kap fitness terem, fallabdapálya, mászófal, internetkávézó, sőt edzéstervezési, élettani tanácsokat is kaphatnak a létesítmény használói.

A műszaki felszereltség egyik érdekessége, hogy a központi aréna cserélhető burkolatot kap, ezzel gyakorlatilag az összes teremben űzhető sportág versenyeinek megrendezésére alkalmas lesz. Beépítik a jégkészítéshez szükséges gépeket és vezetékeket is, így a Tüskecsarnok a jeges sportágak eseményeinek is otthont adhat. A létesítmény alatt kétszintes mélygarázs épül, ami megszüntetheti a környék parkolási problémáit. További különlegesség, hogy a csarnok tüskéi speciális éjszakai világítást kapnak, ezzel a tervezők reményei szerint Budapest egyik új látványossága lehet az épület.

A BMSK Zrt. a teljes programban közreműködik, mint az építési beruházás lebonyolítója, hivatalos közbeszerzési tanácsadója és építési műszaki ellenőre.